hu / en

„Győr és a folyók kapcsolata” Smart City rendezvénysorozat előadása Győrben

MUT NYUTO előadás
A Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei területi csoportja és a KRTK RKI Nyugat-magyarországi Tudományos Osztálya szervezésében valósult meg a Smart City rendezvénysorozat Győrben

A Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei csoportja és az KRTK RKI Nyugat-magyarországi Tudományos Osztálya által szervezett Smart City rendezvénysorozat november 17-i beszélgetéssel és előadással egybekötött rendezvényén Németh József az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgató tartott előadást Győr és a folyók kapcsolatáról.

A beszélgetést Dr. Jóna László a Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei csoportjának elnöke nyitotta meg. Németh József előadásában az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság által végrehajtott vízgazdálkodási célú rehabilitációs projekteket mutatta be. Jelentős problémát okozott, hogy az 1980-as évektől kezdődően a Dunán jelentős medersüllyedés alakult ki, a Mosoni-Duna torkolatánál a kisvízszint közel 2 métert süllyedt, ez Győrnél a Rába torkolatánál pedig közel 70 cm-t jelentett, emellett a meder feliszapolódása is komoly problémát okozott. A vízpartok esztétikai értékükből vesztettek és a vízszintsüllyedés a hajózást is megnehezítette. Ennek a problémának a megoldására került átadásra 2022. júniusában az új Mosoni-Duna torkolati műtárgy. Ez egy vízszintszabályozó műből, hajózsilipből és halátjáróból álló létesítmény. A műtárgy segítségével a mértékadó árvízszint 55 cm-el csökkenthető, és megvalósítható a kis- és középvízszintek rehabilitációja.

Mindezeket mellett a műtárgy jelentős idegenforgalmi szerepet is betölt, a műtárgynak köszönhetően újra hajózhatóvá vált a Mosoni-Duna, mely vonzóvá teheti a várost a turistahajók számára. Németh József ehhez kapcsolódóan a tervezett belvárosi kikötőről is beszélt, amely lehetővé tenné a turistahajók, illetve a Győrben már üzempróbán járt Twin City Liner számára a kikötést. A torkolati műtárgy alvizi oldalán a közeljövőben szállodahajók fogadására alkalmas kikötő létesül.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a műtárgy mellett bemutatta a Szigetköz mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer működését és beszélt a Mosoni-Duna rehabilitációjával kapcsolatban kialakított zöldterületekről, valamint a vízközeli többcélú padka kialakításának szempontjairól is.

Az előadás itt megtekinthető.

MUT NYUTO előadás

2024

Máj

06

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

29

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

Következő hónap >
a

2024

Máj

06

H

K

Sz

Cs

P

Sz

V

29

30

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1

2

Következő hónap >