A HATÁRMENTISÉG KÉRDŐJELEI AZ ÉSZAK-ALFÖLDÖN
Szerkesztette::
Baranyi Béla
Pécs : MTA Regionális Kutatások Központja
2001
368 oldal
ISBN 963 9052 20 5
|
De eredményes feldolgozások születtek az ország többi határtérségében is, az MTA RKK Dunántúli Tudományos lntézetében, az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet Békéscsabai Osztályán és Debreceni Csoportjában.
Az elmúlt évek örvendetesen gyarapodó szakirodalma összességében ma már egyre inkább azt a modem felfogást képviseli, hogy a határ menti fekvés a társadalmi-gazdasági fejlődést illetően, önmagában nem jelent szűkségszerű hátrányt, sőt számos esetben (pl. Nyugat-Európában) kifejezetten előnyös is lehet. Úgy tűnik, hogy ez az álláspont lassan-lassan kiterjeszthető a volt szocialista országok államhatárai mentén kialakuló, erősödő kapcsolatokra és egyűttműködésre, különösen ami a jövőt illeti. Ezt a felfogást kívánják alátámasztani a határkutatásokban jártas, népes szerzőgárda (Balcsók István, Baranyi Béla, Csordás László, Dancs László, Grasselli Gábor, Kovács Csaba, Mező Barna, Nagy Imre, Süli-Zakar István és Szarvák Tibor) tanulmányai is. Északkelet-Magyarország magyar-román és magyar-ukrán határtérségei tudományos vizsgálatának eredményeit reprezentáló jelenlegi kötet remélhetően hasznos szakmai információkkal és tanulságokkal szolgál majd minden érdeklődő számára.
Kapcsolódó fileok